A cégvezető a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel folytatott hétfői megbeszélésről azt mondta, jól képzett emberekkel találkozott, akik "bizonyára elismerik a magántulajdon szentségét". Ugyanakkor hozzátette, hogy a Dunaferr nem egy kicsi cég és nem légüres térben létezik, vagyis természetes, hogy a politika nem mehet el szó nélkül a problémái mellett.Kiemelte: mindent elkövet, hogy együttműködjenek a magyar kormánnyal, de a részvényeseknek nem ajánlaná, hogy eladják a céget. Szerinte bárki is szeretné megvásárolni a cégcsoportot, biztosan alábecsülné a cég értékét, ami "az átszervezés után tovább fog nőni". Megjegyezte: akárki lesz is a jövőben a Dunaferr tulajdonosa, a létszámcsökkentést nem kerülheti el."A kormány helyében nem vásárolnám meg a Dunaferrt, mert nem az állam feladata egy ilyen cég működtetése. Az 1500 ember megtartása nem reális. Olcsóbb lenne az államnak, ha inkább új munkahelyeket teremtene a városban. Létszámcsökkentés nélkül nem lehet nyereségesre fordítani a gazdálkodást, vagyis az állam a munkahelyek esetleges megőrzésével tovább görgetné az adósságokat" - mondta.Evgeny Tankhilevich közölte: az ISD Korporáció, mint tulajdonos abszolút nyitott mindenfajta együttműködésre a kormánnyal. A részvényesek nagyra értékelik, hogy a magyar kormányt foglalkoztatja a cég helyzete, és "anyagi formában is megjelenő együttműködést remélnek".A cégvezető az 1500 fős létszámleépítésről elmondta, hogy az üzemi tanáccsal pénteken folytattak megbeszélést, majd annak eredményétől függetlenül, 15 nap múlva az első csoport, maximum 250 dolgozó megkapja a felmondólevelét. "A folyamat nagyon fájdalmas, ezért óvatosan hajtjuk végre: a szaktudást nem akarjuk elveszíteni és a termelékenységet sem akarjuk veszélyeztetni" - fűzte hozzá.A korábban bejelentett 890 emberen felül a kölcsönzött munkaerő esetében és a leányvállalatoknál lesznek elbocsátások. Ezeket még nem jelentették be a munkaügyi központnak. Elmondta, hogy a 890 ember döntő többségét az adminisztrációs területről küldik el.Az acélipar európai helyzetéről a cégvezető kifejtette, hogy 25-30 százalékos, a piaci igényeket meghaladó kapacitás tapasztalható, vagyis "minden negyedik tonna terméknek el kellene tűnni a piacról". Kiemelte, hogy az egyre élesedő versenyt két tényező határozza meg: a költségek és az árak. A Dunaferr földrajzi elhelyezkedése messze van a tökéletestől: az alapanyagok 90 százaléka vízi úton érkezik, ami komoly költséghátrányt jelent. A működés magas fix költsége szintén hátrány, de csökkenthető, az erre tett kísérlet "okozta az utóbbi napok viharait" - fogalmazott.A társaság az árak területén sincs kedvező helyzetben, noha a Dunaferr termékek elfogadottsága igen magas az európai piacon. A cégvezető elmondta, hogy eszközeik, gépeik idősek, ezért modernizálni kellene, és fontos lenne minél magasabb hozzáadott értékű termékeket előállítani, mert jelenleg az eladott áru 50 százaléka félkész termék, vagyis "nem tudják realizálni a magasabb árrést".A cégvezető elmondta, hogy a válság előtt egy nagy modernizációs tervet készítettek, amelynek megvalósítása csak részben sikerült, és 2008 után felfüggesztették. A fejlesztésekkel kapcsolatban közölte: az 1-es nagyolvasztót korábban leállították, de szeretnék felújítani. A bontást már elvégezték, a rövidesen megkezdődő újjáépítéshez több mint kétmilliárd forint szükséges.Megjegyezte, hogy a részvényesek kétkedve fogadták a felújítás tervét, mert Ukrajnában sokkal olcsóbban előállítható a buga (a hengerelt acél készáru gyártás alapanyaga). Úgy vélte: szimplán közgazdasági oldalról nézve teljesen le kellene állítani a folyékony fázist Dunaújvárosban, s a tulajdonosokat szociális megfontolások is vezették, amikor az a döntés született, hogy azt fenntartják. Az 1-es kohó felújítása 2014 első negyedévében fejeződik be, utána döntik el, hogy egy- vagy kétkohós működés lesz-e a Dunaferrnél - mondta.Evgeny Tankhilevich hangsúlyozta, hogy a hideg- és meleghengermű esetében tízmilliárd forint kell az elkezdett projektek befejezéséhez, az európai versenytársak minőségi- és termelékenységi szintjének eléréséhez azonban 50 milliárd forintra lenne szükség.
Dunaferr-vezér: nem az állam feladata egy ilyen cég működtetése
Az ISD Dunaferr Zrt. vezetője szerint elkerülhetetlen a modernizáció és a létszámcsökkentés, a cég nem versenyképes az európai piacon, mert versenytársainál alacsonyabb termelékenységgel és magasabb költségekkel dolgozik. A magyar kormány vásárlási szándéka ezeken nem változtatna és a tulajdonosoknak nem is ajánlaná a társaság eladását - mondta az MTI-nek Evgeny Tankhilevich cégvezető, akit a tulajdonosok pénteki, a nemzetgazdasági miniszternek írt levelük szerint a kormány képviselőivel történő előzetes megbeszélések lebonyolításával bíztak meg.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.