A napokban várhatóan befejeződik az őszi árpa betakarítása. A felvásárlási árak szinte naponta változnak, ezért a NAK azt javasolja a gazdálkodóknak, hogy az aratási időszakra jellemző nyomott felvásárlási árak miatt lehetőség szerint inkább raktározzák a termést.A NAK egyúttal felhívja a közutakon közlekedők figyelmét, hogy a következő időszakban tetőznek a betakarítási munkálatok, ezért az utakon gyakran megjelennek a mezőgazdasági munkagépek. A kamara fokozott körültekintést és türelmet kér a járművezetőktől és azt hogy a betakarítást végző kombájnoknak, traktoroknak lehetőség szerint biztosítsanak elsőbbséget.
Jól termett a búza idén, már a felét learatták
A búza termőterületének feléről már learatták a termést, a hektáronkénti hozam eddig 4,6 tonna körül alakult, ez 25-30 százalékkal meghaladja meg a tavalyi termésátlagot - jelentette megyei elnökeinek tájékoztatására hivatkozva pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.