Az ellenzéki politikus azt mondta: a használatarányos elektronikus útdíj rendszere nem készült el megfelelően, most is hibás, működésképtelen, a kormány mégis elindította, noha ezrével érkeznek miatta a panaszok, aránytalanul megdrágítja a fuvarozást, sok kisvállalkozást pedig csődbe visz. Véleménye szerint törvénysértő, hogy a károsultaknak nincs jogorvoslati lehetőségük abban az esetben, ha tévesen vontak le tőlük pénzt.Józsa István hozzátette: káosz van a mezőgazdasági járművek útdíjfizetési kötelezettsége körül is. A szocialista politikus arról is beszélt: kikezdi a jogállamiság és a piacgazdaság alapjait a takarékszövetkezetek "erőszakos" integrációja, ez ugyanis korlátozza a magántulajdon feletti rendelkezés lehetőségét, és tovább csökkenti a jogbiztonságot.Az MSZP-s képviselő úgy fogalmazott: a Fidesz-kormány az adófizetők pénzét használja arra, hogy "a fideszes holdudvart feltőkésítse a kisemmizett takarékszövetkezeti tulajdonosok kárára".A takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvényt múlt pénteken módosításokkal fogadta el ismét az Országgyűlés, miután Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte. Józsa István szerdai sajtótájékoztatóján a még ki nem hirdetett törvény visszavonását sürgette.
MSZP: törvénysértő az e-útdíj és a takarétszövetkezeti törvény is
Az elektronikus útdíj bevezetésének módját és a takarékszövetkezetek kényszerintegrációját is törvénysértőnek tartja az MSZP - mondta Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes szerdán sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.