Nyári Zsolt, a KBC Securities szenior üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy szerdán kedvező, nyárhoz képest magas forgalomban tudott emelkedni a BUX. Kifejtette, hogy általános optimizmus kezdi belengeni a piacokat, Magyarországon pedig a monetáris tanács kamatdöntő ülése jegyzőkönyvének publikálása sem gátolta az emelkedést. A szerdai erősödésből minden nagyobb papír kivette a részét; az OTP, a Richter, a Mol és maga a BUX index is fontos ellenállások közelébe érkezett - jelezte Nyári Zsolt, hozzátéve, hogy egy-két hetes távlatban további emelkedés várható a BÉT-en.A Mol 50 forinttal, 0,29 százalékkal 17 000 forintra erősödött, 975,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 1,00 százalékkal 5.060 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,87 százalékkal 327 forintra emelkedett, forgalma 234,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,13 százalékkal 35 800 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 955,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 104,3 millió forintos forgalom mellett 85 forinttal, 0,38 százalékkal 22 280 forintra erősödött.A BUMIX 1.041,08 ponton zárt szerdán, ez 3,11 pontos, 0,30 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Enyhe pluszban zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,06 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 19 547,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.