A BUX 14.30 órakor 19 199,43 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 77,31 pontos, 0,40 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 121,77 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma fél háromig 3,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.A Mol 60 forinttal, 0,35 százalékkal 16 850 forintra csökkent, 584,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,51 százalékkal 4848 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,17 százalékkal 339 forintra gyengült, forgalma 515,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,17 százalékkal 35 000 forintra csökkent, a részvények forgalma 137,5 millió forintot ért el.
Délutánra ismét csökkent a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 44,46 pontos nyitás után csökkent, majd egy rövid emelkedő szakaszt követően ismét csökkenésnek indult kedden kora délutánig.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.