A BUX 14.30 órakor 19 251,62 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záróértékéhez képest 94,43 pontos, 0,49 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál pedig 100,96 ponttal alacsonyabb eredmény.A részvénypiac forgalma fél háromig 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.A Mol 20 forinttal, 0,12 százalékkal 16 290 forintra csökkent, 675,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 86 forinttal, 1,69 százalékkal 4995 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,84 százalékkal 356 forintra gyengült, forgalma 231,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 380 forinttal, 1,07 százalékkal 35 780 forintra erősödött, a részvények forgalma 317,4 millió forintot ért el.
Esett délutánig a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,53 pontos nyitás után esett péntek kora délutánig.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.