Tatár Tímea ismertetése szerint a felperes 2008-ban kötött devizaalapú lízingszerződést egy debreceni ingatlanra az egyik piacvezető pénzintézetnél, 25 éves futamidőre. A dokumentumban kizárólag egy 5,3 százalékos "kamatfelár" volt feltüntetve, a felperes pedig abban a hiszemben kötötte meg a szerződést, hogy ennyi kamatot kell fizetnie. A bank üzletszabályzatában viszont a kamatnak egy "kamatbázis" elnevezésű része is rögzítve van.A bank később egy alkalommal egyoldalúan módosította a szerződést, így a megváltozott terhek miatt nagyságrendekkel megnőtt a felperes havi törlesztőrészlete, amit már nem tudott rendszeresen fizetni. 2010-ben ezért a pénzintézet felmondta a szerződést és végrehajtási eljárást kezdeményezett a kilakoltatásra, amely még mindig folyamatban van.A Debreceni Törvényszék megállapította, hogy a szerződésben nem található olyan passzus, amelyből kiderülhetett volna, hogy a kamatfizetési kötelezettség tulajdonképpen két részből tevődik össze és a rögzített 5,3 százalék mellett a kamatnak van egy olyan része is, amelyről a szerződés hallgat.A bíróság négy dokumentumot tanulmányozott, közte az üzletszabályzatot és a hirdetményt is, de a tényleges kamatteher mértékét még így sem lehetett kideríteni. Az "elhallgatott" kamatbázisra sehol nem hívták fel külön az ügyfél figyelmét, így a bank jogszerűen nem is kérhette volna ügyfelétől az azon alapuló többletköltségeket.A Debreceni Törvényszék érvénytelenítette azt a rendelkezést is, mely szerint a bank a kamatfelárra vonatkozóan egyoldalúan módosíthatja a szerződést. A bíróság több szempontból is tisztességtelennek ítélte a bank magatartását. Megállapításuk szerint "tartalmilag üres" az, hogy "a pénz- és tőkepiaci változások, a refinanszírozás költségeinek változása, az ügyfél vagy a lízingügylet kockázati besorolásának változása" alapozhatja meg a szerződés egyoldalú módosítását, ez ugyanis nyitott kaput hagy a kontroll nélküli szerződésmódosítások számára.A bíróság ítélete szerint az ügyfél kiszolgáltatott pozícióba került, a bank pedig önkényesen, kiszámíthatatlanul és érdemi kontroll nélkül módosíthatta a szerződést. A pénzintézet továbbá megszegte az objektivitás elvét is azzal, hogy saját maga dönthette el, milyen feltételek alapján módosíthatja egyoldalúan a szerződést.A bíróság kimondta azt is: nem voltak egyensúlyban a bank és az ügyfél kötelezettségei, illetve jogosultságai, a szerződési kitétel a bank számára indokolatlan és egyoldalú előnyt, az ügyfél számára pedig ugyanilyen mértékű hátrányt jelentett.A feltételek nem volt átláthatók, hisz az ügyfél a szerződés megkötésekor nem láthatta előre, hogy milyen terhekre számíthat a jövőben, így az egyoldalú banki szerződésmódosítások tartalma sem volt kiszámítható és kontrollálható. A bíróság szerint a szerződés azt sem biztosította az ügyfél számára, hogy pozitív változások esetén kedvező szerződésmódosításra kerülhessen sor.A Debreceni Törvényszék érvénytelenítette a szerződésben a többletterheket érintő passzust is. A bank ugyanis a felmerült plusz költségeket nem háríthatja át a felperesre, így azt nem is követelheti tőle.Összesen három kifogásolt passzust mondtak ki első fokon semmisnek, tehát a szerződés 2008-as megkötésétől számítva, ezen érvénytelenített rendelkezések alapján a bank semmit nem követelhet a felperestől. Az ítélet nem jogerős.
Debreceni devizahiteles nyert pert első fokon
Pert nyert a bankja ellen egy devizahiteles első fokon: a Debreceni Törvényszék pénteki ítélete szerint a pénzintézet "elhallgatta" a kamat egy részét, önkényesen és kontroll nélkül módosította a szerződést, valamint jogtalanul tett többletterheket az adósra – közölte a bíróság szóvivője az MTI-vel.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.