A fideszes politikus budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy már több mint másfél millió ember írta alá a Fidesz által a rezsicsökkentés megvédéséért indított aláírásgyűjtő íveket és szerinte ez azt bizonyítja, hogy ennyi ember támogatja a kormány rezsicsökkentési terveit és ezzel párhuzamosan ennyi ember utasítja el a "Bajnai-Mesterházy-féle rezsicsökkentés-ellenes koalíciót".Az MSZP szóvivője keddi közleményében leszögezi: a lakások fűtéskorszerűsítésével és hőszigetelésével legalább 30 százalékos rezsicsökkentés érhető el a kisfogyasztóknál is. Hangsúlyozza: a megélhetési költségek ugyanakkor nem csak gáz és a villanyszámlákból állnak, az MSZP ezért indította el az alapvető élelmiszerek árának 22 százalékos csökkentését célzó országos aláírásgyűjtést.
Az MSZP csak igazságosabb rezsicsökkentést akar
Az MSZP a kezdettől fogva támogatta a rezsicsökkentést, meg is szavazták a parlamentben, az ellenzéki párt ugyanakkor a nagyobb, igazságosabb és munkahelyteremtést eredményező rezsicsökkentés híve - reagált Török Zsolt Nyitrai Zsolt keddi sajtótájékoztatójára.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.