Az MNB honlapján ismertetett közlemény szerint az ülésen részt vevő hitelintézetek üdvözölték az együttműködést és a program meghirdetését. A tárgyalófelek megállapodtak abban, hogy a program megvalósítása során a jövőben rendszeres egyeztetést folytatnak.A jegybank tájékoztatása szerint a hétfői egyeztetésen a Bank of China, a Porsche Bank Hungária, a Takarékbank, a Credigen Bank, a Magnet Magyar Közösségi Bank, a Banif Plus Bank, az Oberbank, a Magyar Cetelem Bank, a Gránit Bank, a Commerzbank, a Kinizsi Bank, a Hanwha Bank, a Sopron Bank Burgenland, illetve a Széchenyi Kereskedelmi Bank képviselője vett részt.Az MNB közleményében jelezte, hogy szándéka szerint minden hitelintézetet tájékoztat a hitelprogramról. Ennek keretén belül kedden a takarékszövetkezetekkel egyeztet a jegybanki vezetése. Egy héttel ezelőtt nyolc nagybank vezetőjével tárgyalt az MNB.A jegybank április elején három intézkedésből álló programot hirdetett a vállalati hitelezés ösztönzése és a pénzügyi rendszer sebezhetőségének csökkentése érdekében. A jegybank egyrészt - a kereskedelmi bankok útján - a mikro-, kis- és középvállalatokat 250 milliárd forintnyi kedvezményes hitellel támogatná. Másrészt, a kkv-k 250 milliárd forint értékben válthatnák devizahiteleiket kedvezményes kamatozású forinthitelre. A program harmadik pillére értelmében a kereskedelmi bankok a jegybankkal kötendő megállapodás alapján mintegy 20 százalékkal, 3600 milliárd forintra csökkentenék a jegybanknál tartott kéthetes jegybanki kötvényállományukat, miközben a jegybank a devizatartalék terhére hasonló értékben biztosítana számukra devizaforrást rövid lejáratú külső adósságuk törlesztésére.
Bankokat tájékoztatott az MNB a programjáról
A Magyar Nemzeti Bank folytatta hétfőn az egyeztetési sorozatot a magyarországi pénzintézetekkel a növekedési hitelprogramról. A jegybank ezúttal a közepes méretű bankok vezetőit tájékoztatta a program részleteiről.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.