Az utolsó negyedévben a GDP visszaesése az egy évvel korábbihoz képest 1,7 százalékos, az előző három hónaphoz viszonyítva 0,2 százalékos volt. Az adatok azt mutatják, hogy a cseh gazdaság 1997 óta a leghosszabb recesszióban van. 1997-ben szintén négy negyedévig tartott a gazdasági visszaesés.2012-ben a GDP minden negyedévben mind éves, mind negyedéves szinten csökkent. A recesszió tehát az év folyamán folyamatosan elmélyült - olvasható a statisztikai hivatal közleményében.Szakértők szerint ez a helyzet elsősorban a belső fogyasztás csökkenésének a következménye. Tavaly érezhetően visszaesett a termékek és a szolgáltatások iránti kereslet - mutatnak rá az elemzők. A fogyasztás visszaesését a külkereskedelem tavaly már nem volt képes kompenzálni - állapította meg a statisztikai hivatal.
Magyarország mellett Csehország is recesszióban volt tavaly
Csehországban tavaly éves szinten 1,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) - közölte a felülvizsgált adatokat a cseh statisztikai hivatal hétfőn. Februárban a hivatal még 1,1 százalékos GDP-csökkenést jelzett.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.