A BUX 14.30 órakor 18 704,58 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 84,52 pontos, 0,45 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 35,61 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma fél háromig 5,0 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.A Mol árfolyama 25 forinttal, 0,15 százalékkal 16 935 forintra csökkent, 744,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 81 forinttal, 1,74 százalékkal 4742 forintra erősödött, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,97 százalékkal 407 forintra esett, forgalma 653,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 0,42 százalékkal 34 355 forintra gyengült, a részvények forgalma 781,0 millió forintot ért el.
Dél körül csökkenésbe fordult a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 48,91 pontos nyitás után fél 12-ig emelkedett, majd csökkenésnek indult kedden, kora délutánig.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.