A pénzügyi jogok biztosa többoldalú tárgyalássorozatot kezdeményezett a devizahitelesek problémájának rendezéséről, ennek első fordulóját szerdán tartották meg a kormány, a Magyar Bankszövetség és a devizahiteleseket képviselő szakértők részvételével. A megbeszélések célja, hogy a felek közösen találjanak megoldást a több százezer magyar családot érintő devizahitelezés problémájára.Doubravszky György kiemelte: az egyik alapvető kérdés annak eldöntése, hogy valóban volt-e a felvett hitelek mögött deviza, vagy azok forinthitelek voltak, amelyeket az adott deviza, így például az euró vagy a svájci frank árfolyammozgásához kötöttek.A tárgyaláson részt vevő civil szervezetek célja, hogy a magyar háztartások devizakitettsége által keletkezett társadalmi feszültségek csökkenjenek. A cél az, hogy olyan megoldást találjanak a devizahitelesek problémájára, amely átfogóan rendezi a gondokat, és minden érintett fél számára előnyös lesz - mondta.A szerdai megbeszélésen a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és az Állami Számvevőszék képviselői is részt vettek, a jövőben a tárgyalásokra várják a Magyar Nemzeti Bank szakértőit is.Doubravszky György kitért arra, hogy a legfrissebb adatok szerint a idei első negyedévben 3500 lakás, illetve lakóingatlan elárverezésére kerül sor. "Egyetlen kilakoltatásnak sem szabadna megtörténnie" - hangoztatta a pénzügyi jogok biztosa. Kérdésre elmondta: olyan értelmű javaslat kerül majd a kormány, illetve a parlament elé, amely meghosszabbítaná a hamarosan lejáró kilakoltatási moratóriumot.
Elkezdődtek a tárgyalások a devizahiteles-kérdés rendezéséről
Megkezdődtek és a jövő héten kedden folytatódnak a tárgyalások a devizahitelesek problémájának rendezéséről - mondta Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.