Králik István, a KBC Securities vezető üzletkötője kifejtette: mivel az Egyesült Államokban zárva tartottak az értékpapírpiacok, nagyon alacsony volt a budapesti tőzsde volatilitása, csupán egy nagyobb, úgynevezett "kosárügylet" húzta fel a zárás előtt a BUX-ot. Elmondta: egy jelentősebb megbízó állhatott a mögött, hogy a zárás előtt elkezdték vásárolni a magyar blue chipek közül a Mol, az OTP és a Magyar Telekom papírjait.Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint az amerikai tőzsdék szünnapja és amiatt, hogy "az egész világ Barack Obama amerikai elnök beiktatási ünnepségét nézi", igen szerény volt a forgalom a BÉT-en, igazán releváns megbízás nem érkezett a piacra. A nyugat-európai piacok enyhe pluszban zártak, a magyar papírok tartották a csütörtöki-pénteki szintet. A Mol 100 forinttal, 0,53 százalékkal 19 000 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,54 százalékkal 4695 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,49 százalékkal 409 forintra emelkedett, forgalma 559,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,13 százalékkal 37 500 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 124,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 13,8 millió forintos forgalom mellett 35 forinttal, 0,19 százalékkal 18 450 forintra csökkent.A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1061,63 ponton zárt hétfőn, ez 0,52 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Enyhe pluszban zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,97 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 19 664,12 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.