Zöld számot indított a kormány a rezsicsökkentéssel kapcsolatos kérdések megválaszolására, az ingyenesen elérhető 06 80 205 386 információs vonalon szakértők fogadják a hívásokat hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra, pénteken 8 és 14 óra között.
A Magyar Energia Hivatal szakértői a zöld számon a rezsicsökkentéssel kapcsolatos általános kérdésekben adnak tájékoztatást. Az alaposabb áttekintést igénylő felvetéseket a telefonos ügyintézők írásban rögzítik, és három napon belül megválaszolják az érdeklődők részére.
A konkrét fogyasztói panaszok kezelését az adott szolgáltató és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság végzi. A lakossági földgáz-, áram- és távhőárak tízszázalékos csökkentése elsőként a januári fogyasztást összegző számlákban jelentkezik. Előfordulhat, hogy az idei év első számlája még decemberi időszakra eső fogyasztást is tartalmaz, de a január elseje utáni energiafogyasztást már minden esetben a csökkentett díjakkal számlázzák a szolgáltatók.
A várhatóan leggyakrabban felmerülő kérdésekre összeállított válaszok a Magyar Energia Hivatal honlapján is olvashatók.
Zöld számon kérdezhet a rezsicsökkentésről
A Magyar Energia Hivatal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felkérésére január 15-étől zöld számot indított a rezsicsökkentéses ügyeknek.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.