Józsa István, a szocialisták gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatón azt mondta: a büdzsé túlzott megszorításokat tartalmaz. Szerinte az emberek nem viselik el a reálbérek újabb, az ideihez hasonlóan több mint ötszázalékos csökkenését.A költségvetést bírálva úgy fogalmazott: az nem szolgálja a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést, az ország felemelkedését, pénzügyi stabilitását és a Magyarország iránti befektetői bizalom visszaszerzését. Hangsúlyozta, hogy jövőre tovább csökkennek a beruházások, az infláció pedig meghaladja majd az öt százalékot.Az MSZP-s politikus azt mondta: a most megváltoztatott sarokszámok nyári elfogadása óta hatszor módosították a javaslatot, és azóta több mint 800 milliárd forint megszorítás került a költségvetésbe.A szocialisták szerint az energiaárak egyszeri, "propagandisztikus" csökkentése helyett az életszínvonal növelésére lehetőséget adó gazdaságpolitikára lenne szükség - jelentette ki.
MSZP: az elfogadott költségvetéssel folytatódik az elszegényedés
Az MSZP szerint a parlamentben kedden elfogadott 2013-as költségvetés miatt jövőre folytatódik az elszegényedés.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.