Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta: a hétfői európai nyitásban a pénteki tengerentúli esés volt a meghatározó. A kedvezőtlen hangulat miatt a BÉT-en is negatívan kezdték a napot a részvények, ami az OTP-t érintette leginkább. A reggeli gyengélkedést azonban részben sikerült ledolgozni a nap folyamán, egészen jó forgalom mellett. A nyugat-európai piacok fél százalék körüli mínuszban vannak, a spanyol piacon nagyobb esés látható, de úgy látszik, hogy ez egyelőre lokális - mondta az üzletkötő. Sőre Balázs szerint kedden az amerikai választás befolyásolhatja a piacot, illetve a görög megszorítások szerdai újabb lépéseit várják sokan. A Mol 190 forinttal, 1,00 százalékkal 19 180 forintra erősödött, 6,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 19 forinttal, 0,46 százalékkal 4131 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 405 forintot ért, forgalma 445,5 millió forint volt. A Richter árfolyama 475 forinttal, 1,16 százalékkal 40 305 forintra esett, forgalma 704,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 78,1 millió forintos forgalom mellett 195 forinttal, 1,11 százalékkal 17 775 forintra nőtt.A BUMIX 1.078,02 ponton zárt hétfőn, ez 3,45 pontos, 0,32 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Csökkenéssel zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,46 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 19.217,03 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.