A lap szerint ebbe a kategóriába biztosan beletartoznak majd a közös mérővel rendelkező társasházak, valamint a nagyobb családi házak is. A tervezetből kiderül: eltérően a jelenlegi két tarifatömbtől a fogyasztóknak nemcsak az évi 3000 köbméter feletti részért kell más árat fizetni, hanem a teljes felhasználásra az új díj lesz érvényes. A nagyfogyasztók számára létrehozandó új sáv a Magyar Energia Hivatal korábbi nyilatkozatai szerint áremelést jelent majd ennek a rétegnek, ám a mérték egyelőre nem ismert, mint ahogy az sem, hogy eközben változik-e a már meglévő két tömb tarifája – írja a lap.Szakértői becslések szerint ha 10 százalékkal emelkedne a gáz ára a legújabb kategóriában, akkor az az idetartozóknak évente 35 ezer forint többletköltséget jelente. A drágulás a hatósági áras egyetemes szolgáltatásban részt vevő fogyasztók körülbelül ötödét érinti – írja a lap. Megjegyzik: az átlagfogyasztás a szolgáltatók adatai szerint 1000 és 1500 köbméter körül alakul.Az előzetes dokumentum azt is rögzíti, hogy az óránként 20 köbméteres kapacitású mérőórával rendelkező fogyasztók ugyancsak az új tarifasávba kerülnének, ami az egyetemes szolgáltatásban részt vevő kisvállalkozásokat érinti leginkább.
Januártól gázáremelést hoz az új tarifarendszer
Legkorábban januárban évi 3000 köbméteres gázfogyasztás felett új díjszabást kaphatnak az egyetemes szolgáltatásban részt vevők – írja a pénteki Magyar Nemzet egy, az általa megismert rendelettervezet alapján.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.