Korózs Lajos, a szocialisták elnökségének tagja az MTI-nek nyilatkozva arra reagált, hogy a Magyar Nemzet keddi írása szerint a kormány hajlandó lenne megfontolni, hogy felső határt vezessenek be az egy embernek havonta kifizethető szociális támogatásoknál, és ez azon a múlt heti kormányülésen is szóba került, ahol a Nemzetközi Valutaalapnak írt válaszlevélről kaptak tájékoztatást a kabinettagok.Az MSZP-s politikus azt mondta: a foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatások csökkentése "életveszélyes" lenne, a keresetpótló juttatásból és az álláskeresési segélyből ugyanis már most sem lehet megélni, és a 28 500 forintos minimálnyugdíj, valamint a 24 500 ezer forintos árvaellátás összege sem emelkedett az elmúlt két évben.A rendszeres szociális segély maximális összege 42 ezer, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásé pedig 22 800 forint, ezek megalázóan kicsi összegek, ezekből sem lehet elvenni - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy rendszeres szociális segélyt egy családban csak valaki kaphat egyidejűleg. Korózs Lajos nem lát lehetőséget a családi pótlék és az anyasági támogatások csökkentésére sem.Elfogadhatatlan, hogy a kormány ismét a legszegényebbek, a legnehezebben élők anyagi támogatásának szűkítését tervezi ahelyett, hogy a leggazdagabbak adókedvezményeit csökkentenék - jelentette ki, megjegyezve, ha gazdasági válság van, akkor nem szabad mérsékelni a szociális transzferek összegét.Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn azt mondta, a szociális támogatások célzottabbá tételéről a kormány álláspontja, hogy először szeretne áttekintést kapni a területről, létrehozni azt a rendszert, amelyben világosan, "egy gombnyomásra" látható, hogy valaki akár az államtól, az önkormányzattól vagy más szervektől milyen támogatást kap. Korózs Lajos ezzel kapcsolatban azt mondta: ez az államkincstárnál jelenleg is nyomon követhető.
Kiakadt az MSZP a segélyplafonon
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy pénzt vonjanak ki a szociális rendszerből, és hogy a kormány a jómódúak adókedvezménye helyett ismét a legszegényebbeknek járó támogatásokat csökkentse.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.