A szocialista politikus újólag sürgette, hogy a kormány hozza nyilvánosságra az Európai Bizottságnak és a Nemzetközi Valutaalapnak szerdán küldött levelét, amelyben azt ismertetik, a kabinet milyen lépéseket tenne az IMF-megállapodás érdekében. Burány Sándor azt mondta: mindenkinek joga van tudni, hogy "milyen megszorítások várnak rá a következő esztendőben", azok várható nagyságrendjét pedig több százmilliárdosra tette.Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető csütörtökön közölte, október 1-jén kész tájékoztatni az ellenzéket és a nyilvánosságot arról, hogy mit tartalmaz az IMF-nek megküldött kormányálláspont, előtte azonban szükségesnek tartja a négy évvel ezelőtti megállapodás értékelését. Az MSZP-s képviselő erre úgy reagált: szánalmas, hogy a kormánypárt ahelyett, hogy saját gazdaságpolitikai hibáit próbálná kijavítani, még mindig a négy évvel ezelőtt történtekkel foglalkozik.Hozzátette: a 2008-as IMF-megállapodás és az azt követő válságkezelés eredményeként a gazdaság stabilizálódott, a 2010-es kormányváltáskor a GDP-növekedés meghaladta az egy százalékot, ma viszont recesszió van, az infláció nagyobb az akkorinál és romlott a forint árfolyama is.Burány Sándor emellett kínosnak nevezte a 2013-as költségvetés előkészületeit, mondván, hogy bár a kormánypártok még a nyári ülésszakban jóváhagyták a sarokszámokat, mára bizonytalanná vált a büdzsé elfogadásának időpontja és annak tartalma is. Azt mondta: ha a kormány nem foltozza be a költségvetésben szereplő több százmilliárdos lyukat, az ismét a hiány és az államadósság növekedéséhez vezethet.
MSZP: a 2008-as IMF-megállapodás stabilizálta a gazdaságot
A 2008-as IMF-megállapodás és az azt követő eredményes válságkezelés stabilizálta az ország gazdaságát, azóta viszont minden lényeges mutató romlott - mondta az MSZP-s Burány Sándor pénteken sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.