Az optimista nyugat-európai tőzsdékhez képest a BÉT enyhén pesszimista képet mutatott pénteken - mondták az MTI által megkérdezett elemzők. Nagy Bertalan, az Equilor vezető befektetési tanácsadója jelezte, a német DAX index 0,3 százalékos pluszban, míg a BUX ugyanekkora mínuszban zárt. A csökkenés oka a Mol papírjainak áresése volt. Az OTP áremelkedése pedig azzal is magyarázható, hogy akik Mol részvényeket adtak el, azok OTP papírokat vásároltak, miután annyira lement az áruk, hogy érdemes volt venni belőlük - mondta a tanácsadó.Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese a jó nemzetközi klímával magyarázta a nyugat-európai tőzsdék emelkedését, de szerinte nagyobb teljesítmény csak akkor várható, ha ősszel csitulnak az euróval kapcsolatos problémák. A magyar börze enyhe esését stagnálásként értékelte az igazgató- helyettes, viszont - a jelenlegi körülmények között - jónak tartotta a valamivel 9 milliárd forint feletti forgalmat.A Mol árfolyama 305 forinttal, 1,64 százalékkal 18.315 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények 26 forinttal, 0,68 százalékkal 3.866 forintra erősödtek, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,94 százalékkal 428 forintra nőtt, forgalma 654,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 120 forinttal, 0,30 százalékkal 39.525 forintra esett, a részvények forgalma 646,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 78,0 millió forintos forgalom mellett 165 forinttal, 0,94 százalékkal 17.765 forintra emelkedett.A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.102,66 ponton zárt pénteken, ez 13,58 pontos, 1,25 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Csökkenéssel zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,95 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 18.637,15 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.