A lap csütörtöki számában az elnök elmondta: a büdzséhez benyújtott újabb módosítók áttekintésekor alakítják ki értékelésüket, abban veszik figyelembe a Nemzetgazdasági Minisztériumtól származó, a testület kérdéseire adott válaszokban található információkat, amelyeket már eljuttattak a szakértőknek.Kovács Árpád szerint az eddig megkapott anyagok a kormány rugalmas hozzáállását tükrözik a költségvetéshez. A minisztériumi anyagban nem esik szó a pénzügyi tranzakciós illeték jegybankra terheléséről, amit Kovács Árpád azzal magyarázott, erről a hatályban lévő törvényt kell figyelembe venni.Utalt arra is, hogy amennyiben megváltoznának a jövő évi makropályára vonatkozó számok a javaslatban, akkor az új helyzetet teremtene, a tanácsnak foglalkoznia kellene a makropálya és a költségvetési számok újbóli összeegyeztetésével.
Még várni kell a Költségvetési Tanács véleményére a büdzséről
A költségvetési Tanács semmilyen vélemény ismertetésére nem készül a közeljövőben, majd a zárószavazás előtt teszi közzé álláspontját a 2013-as büdzséről - tájékoztatta Kovács Árpád, a testület elnöke a Népszabadságot.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.