Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint korrekciós szakaszhoz ért a BÉT, szerdán a fejlett piacokhoz képest gyengébben teljesítettek a fejlődő piacok, és a magyar börze is alulteljesített, noha a nap kezdetén még pozitív tartományban volt. A vezető részvények közül az Erste üzletkötője a Mol-papírokban lát nagyobb emelkedési potenciált, miután a kurd olajkitermelés perspektívái javultak és a finomítói marginok ötéves csúcsra futottak fel.Varjú Péterhez hasonlóan Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője is arra számít, hogy a hét második felében ismét felfelé veszik az irányt a magyar papírok. A szerdai kisebb árfolyamcsökkenést azzal magyarázta, hogy a múlt heti emelkedés után várható volt egy enyhe korrekció. Az alacsony forgalom azt jelzi, hogy a befektetők kivárnak - tette hozzá.A Mol 195 forinttal, 1,05 százalékkal 18.400 forintra csökkent, 728,4 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 44 forinttal, 1,11 százalékkal 3.937 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 427 forintot ért, forgalma 305,9 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 220 forinttal, 0,56 százalékkal 39.400 forintra gyengült, a részvények forgalma 462,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 311,3 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,71 százalékkal 17.800 forintra erősödött.A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.087,86 ponton zárt szerdán, ez 5,21 pontos, 0,48 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Mínuszban zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,41 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 18.740,68 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek, csupán a Magyar Telekom stagnált az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.