Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint Ben Bernanke Fed-elnök pénteki beszéde határozta meg a hétfői kereskedést is. Bernanke azt mondta, amennyiben a gazdaság állapota indokolja, azonnal beavatkoznak. Ezt már pénteken is fél százalék plusszal hálálta meg a piac a tengerentúlon, és egyelőre a nyugat-európai piacok is tartják viszonylag erősebb szintjüket. Bár inkább pozitív a hangulat, igazi lendület még nincs, a héten várható kamatdöntések kommentjei adhatnak további támpontot - mondta Sőre Balázs. Nagy izgalmak nem voltak a piacon, a nagy papírok közül az OTP szépen tudott emelkedni, forgalma is a legnagyobb volt, ami az üzletkötő szerint annak tudható be, hogy még mindig a bankpapír mozog legszorosabban a nemzetközi trendekkel, s most már annyira kicsi a forgalom, hogy egy közepesen alacsony mennyiség is ki tudja emelni a "szürkeségből". Megjegyezte: a szunnyadó piacon a kispapírok iránti érdeklődés tapasztalható, kedden érdemes lehet odafigyelni rájuk, mert ha az emelkedési ütem kitart, másfél-kétéves csökkenő trendek változhatnak meg, ami kis izgalmat hozhat a piacra. A Mol ára 60 forinttal, 0,36 százalékkal 16.560 forintra csökkent, 392,1 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 51 forinttal, 1,42 százalékkal 3.630 forintra erősödött, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,40 százalékkal 422 forintra esett, forgalma 192,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 585 forinttal, 1,52 százalékkal 39.085 forintra nőtt, a részvények forgalma 321,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 55,1 millió forintos forgalom mellett 130 forinttal, 0,78 százalékkal 16.700 forintra emelkedett.A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.041,53 ponton zárt hétfőn, ez 8,02 pontos, 0,78 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Pluszban zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,32 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 17.592,14 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.