Gúr Nándor, a szocialista párt alelnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: az ígért GDP-növekedés helyett csökken a bruttó hazai termék, új munkahelyek létrejötte helyett kevesebben dolgoznak, mint 2008 szeptemberében, a pénzügyi-gazdasági válság előtt, a radikális adócsökkentés helyett pedig a kormány az Európai Unióban a legnagyobb áfakulcsot vezette be és számos új adóterhet is hozott. Uniós rekordnak számít a júliusban 5,8 százalékos infláció is - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy ezért is az árakat növelő adóváltozások okolhatók.Az MSZP-s politikus szerint bár a kormány a munkahelyek védelmét hirdeti a plakátokon, a munkanélküliség annak ellenére nő, hogy az ellátás időtartamát kilencről három hónapra csökkentették.Megemlítette azt is, hogy a nettó minimálbér ma - bár annak bruttó összege 19.500 forinttal több a két évvel ezelőttinél - ugyanúgy 60-61 ezer forint, mint a 2010-es bruttó 73.500 forintnál, vagyis bár a vállalatok terhei gyarapodtak, a legkisebb keresetűek nem járnak jobban.Gúr Nándor arról is beszélt, hogy az MSZP olyan politikát alakít ki 2014-re, amely szolidáris, a jogok és a kötelezettségek összhangján nyugszik, és elsősorban azoknak a rászorulóknak segít, akik tesznek a boldogulásukért.
MSZP: uniós rekordot ért el a kormány az inflációban
Az MSZP szerint mára a Fidesz legfontosabb gazdaságpolitikai ígéreteinek az ellenkezője következett be.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.