Az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa, valamint alelnöke az interjúban rámutatott, hogy Görögországban rendkívül nehéz, de elengedhetetlenül szükséges szerkezetátalakítási folyamat zajlik, egyúttal felszólította Olaszországot, hogy ne adja fel elkötelezettségét a stabil fiskális politika folytatása mellett.A CNBC-interjúban Olli Rehn megerősítette a Dow Jones hírügynökség által hétfőn publikált írásában kifejtett álláspontját, amely szerint Európa már "figyelemre méltó eredményeket" ért el a makrogazdasági egyensúlytalanságok kezelésében, és ismét leszögezte, hogy az év végére el fog készülni a "valódi gazdasági unió" létrehozásának "részletes ütemterve". Olli Rehn szerint az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Mario Draghi legutóbbi kijelentései "egyértelműen mutatják, hogy az Európai Unió és - merem állítani - az EKB is készen áll, hogy a megfelelő időben akcióba lépjen".A Görögországgal és euróövezeti tagságának jövőjével kapcsolatban feltett kérdésre az uniós biztos kifejtette, hogy az euró bevezetését "visszafordíthatatlannak" tartja, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "elengedhetetlenül szükséges megőrizni az euró mögötti egységet". Görögország - mondta - "már hatalmas eredményeket ért el a költségvetési politika és a strukturális reformok területén". A folyamatban lévő kiegyensúlyozási erőfeszítések eredménye a munkaköltségek és az infláció csökkenésében érhető tetten. Olli Rehn a CNBC-nek adott interjúban hangsúlyozta, hogy "teljes mértékben bízik a német polgárok és politikai vezetőik euró melletti elkötelezettségében".
Olli Rehn szerint nincs visszaút az euróból
Olli Rehn uniós biztos kedden a CNBC tévécsatornának adott interjúban visszafordíthatatlannak nevezte a közös deviza bevezetését, és hangot adott azon meggyőződésének is, hogy Németország "teljesen elkötelezett" az euró mellett.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.