A Kopint-Tárki a feldolgozóipari vállalkozások helyzetét és rövid távú kilátásait összegezte negyedéves konjunktúratesztjében. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott eredmények szerint a nyári feldolgozóipari konjunktúrateszt az 1992 óta tartó története során a legtöbb mutató esetében történelmi mélypontot ért el. A legrosszabb a vállalatok jelenlegi helyzetét mérő mutató, amely 2012 júliusában mindössze 26 ponton állt a nullától százig terjedő skálán. A kilátásokat jellemző indikátor is csak árnyalatnyilag marad el a válság idején mért szinttől, jelenleg 36 ponton áll, míg a termelési előrejelzések pontosan a 2009-es válság szintjén vannak. A felmérés szerint a belföldi rendelésállomány történelmi mélyponton, 11 ponttal zárta az elmúlt negyedévet, ami gyakorlatilag a belföldi piac "befagyását" jelenti. Az export rendelésállomány a stagnálást jelentő 50 ponton áll, ami ugyan jelentősen jobb, mint a válság idején mért 30 pont körüli szintek, de nagyon kevés olyan vállalat van jelenleg - arányuk közel megegyezik a 2009-ben mérttel - amely az export bővülésére számít. A kapacitáskihasználtság még a jelen körülmények között kedvezőnek tekinthető 66 százalékos szinten mozog, ám emelkedni kezdett az alacsony kapacitáskihasználtságú vállalatok aránya - derül ki a kutatásból. A feldolgozóipari vállalatok saját helyzetértékeléséből és a kilátásokból összeálló konjunktúra barométer értéke 31 pont, ami 3 ponttal kevesebb, mint az eddigi, 2009-ben mért legalacsonyabb érték. A Kopint-Tárki felmérése szerint a legrosszabb helyzetben a mikrovállalkozások vannak, az ő kilátásaikban tulajdonképpen nem található pozitív elem. A kilátásokat leíró mutató, a bizalmi index továbbra sem képes elmozdulni a "gödörből". Bár a mutató 38 pontos értéke 3 ponttal magasabb, mint az eddigi legalacsonyabb érték, a szezonálisan kiigazított index továbbra is történelmi mélyponton van. A termelésbővítést akadályozó tényezők közül változatlanul a kereslethiány, azon belül is elsősorban a belföldi piacon tapasztalt kereslethiány jelenti a legkomolyabb akadályt. Második-harmadik akadályozó tényezőként a gazdasági környezet bizonytalanságát és a nem világos gazdasági rendeleteket jelölték meg a feldolgozóipari vállalatok - olvasható a közleményben.A kutatóintézet szerint "rendkívül kedvezőtlen jelenség", hogy egymás után immár negyedik alkalommal jelenik meg a nem világos gazdasági rendeletek mint a termelésbővítést akadályozó tényező a harmadik helyen, megelőzve a finanszírozási problémákat is. Bár a kettő közötti különbség csekély (mindössze 6 pont), fontos tulajdonsága a jelenlegi magyar piacnak, hogy a három legproblémásabb területből kettő az üzleti és a szabályozási környezettel kapcsolatos - írja a Kopint-Tárki.
Kopint-Tárki: rosszak a kilátások a feldolgozóiparban
Rosszak a kilátások a feldolgozóiparban, a belföldi rendelésállomány történelmi mélyponton zárta a második negyedévet, és a cégek jelenlegi helyzete is válságra utal - derül ki a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. negyedéves konjunktúratesztjéből.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.