Az EKB kész bármit megtenni, amire felhatalmazása van, hogy megmentse az eurót – mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke egy londoni konferencián a Reuters tudósítása szerint. Draghi emellett hangsúlyozta azt is, hogy az EKB intézkedései elegendőek lesznek. Mint kifejtette, ha az államok finanszírozási költségei (hozamfelárak) gátolják a monetáris politika transzmissziós csatornáit, azt az EKB már a felhatalmazásán belüli eseménynek tekinti.Ez az eddigi leghatározottabb EKB bejelentés, és azt mutatja, hogy az intézmény kész újra beszállni az adósságválságba és hajlandó megvédeni Olaszországot, valamint Spanyolországot. Vagyis az EKB kész beavatkozni az államadósság-piacon a hozamok leszorítása érdekében. Korábbi intervenciókat is hasonló megfogalmazásban jeleztek előre. A két ország finanszírozási költségei ugyanis fenntarthatatlan szintre emelkedtek múlt hét óta.A nyilatkozatot pozitívan értékelték a befektetők és az euró árfolyama hirtelen erősödésnek indult, valamint esni kezdett a spanyol és az olasz állampapírok hozama a másodlagos piacon. A 10 éves spanyol államkötvény hozama 10 bázisponttal 7,29 százalékra az olaszé pedig 17 ponttal 6,28 százalékra csökkent. Az euró 0,46 százalékkal 1,2210 dollárra erősödött. A forint 0,79 százalékkal erősödött az euróval szemben, a közös valutát 285,80 forint körül jegyezték. A dollár 1,25 százalékkal 234,04 forintra gyengült.Indulhat a pénznyomdaAz EKB hónapokkal ezelőtt felfüggesztette államkötvényvásárlási programját, és az intézményen belül erős az ellenállás a program újraindításával szemben, így a kérdés az lesz, mi mást teher az EKB – írja a Reuters.Az idő sürget, és a döntés Zsiday Viktor befektetési szakértő szerint heteken belül meg is fog születni, és az Európai Központi Bank valamilyen mennyiségi lazítást (quantitative easing) vezet be, különben a zóna szétesik. Ha ez kötvényvásárlás lesz, az egyenlő lesz azzal, hogy az EKB újra beindítja a pénznyomtatást. Az USA, Japán és Anglia központi bankjai már régóta ezt az eszközt alkalmazzák, és Zsiday Viktor szerint ez az egyetlen ésszerű megoldás jelenleg.
Draghi elkötelezte magát az euró megmentése mellett
Az Európai Központi Bank (EKB) mindent megtesz, hogy megóvja az összeomlástól az euróövezetet - mondta egy londoni befektetési konferencián csütörtökön Mario Draghi, az EKB elnöke.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.