Fodor Attila, a CBA kommunkációs igazgatója azt mondta, a szóban forgó, kéthete lezajlott megbeszélésen Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára csak arra hívta fel a jelenlévők, azaz a kereskedők figyelmét, hogy a magyar dinnyetermelőktől vásárolják meg a dinnyét, ha lehet. Emellett az ár kialakításakor tanúsítsanak önmérsékletet a szezon elején, de rögzített árról azonban nem volt szó - szögezte le Fodor Attila.A kommunikációs igazgató mindezt azért tartotta szükségesnek elmondani, mert több sajtóorgánumban olyan vélemények jelentek meg a dinnyeüggyel kapcsolatban, miszerint a vidékfejlesztési tárca kötelezően előírta az üzletláncoknak, hogy a magyar dinnyét 99 forintos kilónkénti áron értékesítsék. Semmi efféle nem történt - hangsúlyozta Fodor Attila, hozzáfűzve, hogy többen az "ellendrukkerek" közül ezt nem értik, vagy nem akarják érteni.Tájékoztatása szerint a CBA akciós újságjában korábban azért jelent meg a 69 forintos kilónkénti dinnyeár, mert az akciós árakat előbb adták le a nyomdába, mint tudomást szereztek arról, hogy a magyar termelők nagyobb mennyiségű dinnyét tudnak szállítani az üzleteikbe, mellyel képesek teljesíteni a hálózatuk igényeit.Hernádi Levente HaralamposzEzt követően a korábbi külföldi rendelést - amelyet 69 forintért árusítottak volna kilónként - lemondták, és a magyar dinnyét rendelték meg. Az akciós újságban azonban a dinnye árát már nem tudták módosítani. A magyar dinnye minősége viszont lényegesen jobb a külföldinél - tette hozzá, ezért azt magasabb áron, 99 forintért adták kilónként.A CBA kommunikációs vezetője kitért arra is, hogy a reklámkiadványukban szereplő 99 forintos kilónkénti ár vasárnap lejárt, így hétfőtől minden egységük szabadon határozhatja meg az említett gyümölcs fogyasztói árát, a Corvin bevásárló központban a dinnyét népszerűsítő sajtótájékoztató időpontjában például 88 forint volt a termék kilónkénti ára - tette hozzá Fodor Attila.
A CBA szerint nincs rögzített ára a dinnyének
Nem írt elő kötelező árat a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a két hete tartott "dinnye kerekasztalon" - mondta Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója kedden.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.