A VM az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében kiemeli: gördülékenyebbé válhat az agrárkereskedelem Magyarország és Kína között, ha az élelmiszerexportért és -importért, az élelmiszer-biztonságért felelős Kínai Karantén Hivatal regionális irodát nyit Magyarországon. Egyebek között erről is tárgyalt kedden a VM élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára és Lin Wei (Lin Vej), a kínai delegáció vezetője. A közlemény szerint a megbeszélés eredménye a kínai hivatallal való szorosabb együttműködés és egy regionális iroda budapesti megnyitása lehet.A VM közleménye idézi Kardeván Endrét, aki a tárgyaláson hangsúlyozta: Magyarország természeti adottságai kiválóak, a minőségi élelmiszerek iránt megnövekedett kínai keresletet növekvő exporttal szeretné Magyarország kielégíteni. Elmondta: a két éve tartó tárgyalássorozat az élelmiszerexport növelését készíti elő. Kínában a Föld lakosságának 20 százaléka él, a kínai lakosság élelmezése az ország vezetőségének egyik legnagyobb feladata. A kínai mezőgazdaság csupán az 1,3 milliárd ember élelmezéséhez szükséges mennyiség felét tudja előállítani, ezért az ország folyamatos importra szorul. Ez ad alapot a mezőgazdasági együttműködés dinamikus fejlődéséhez - olvasható a VM közleményében.A közleményben kitérnek arra: tavaly Kína és Magyarország gazdasági együttműködése a korábbiakhoz képest ugrásszerűen, 23-szorosára nőtt, összesen 9,2 milliárd amerikai dollárt tett ki. Ebből csupán 34 millió dollárt ért el az élelmiszer-kereskedelem, ami további lehetőségeket rejt magában - fogalmazott Lin Wei (Lin Vej). Kínában a minőségi áruk iránti kereslet is megnőtt. Ez a növekvő igény alapja lehet a két ország közötti kapcsolatok elmélyítésének, a gazdasági együttműködés bővülésének - idézi a kínai delegáció vezetőjének szavait a tárca közleménye.
Kínába exportálnánk a magyar élelmiszert
Magyarország természeti adottságai a mezőgazdasági termeléshez kiválóak, minden feltétel adott ahhoz, hogy minőségi élelmiszerekkel lássuk el az importra szoruló kínai gazdaságot - fogalmazott Kardeván Endre államtitkár a Kínai Karantén Hivatal szakértőivel megkezdett kétnapos tárgyalás megnyitóján, a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM).
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.