Somi András, a KBC elemzője elmondta: a hét első kereskedési napján meglehetősen alacsony volt a forgalom a BÉT-en, a magyar piac ilyen befektetői aktivitás mellett felülteljesítő volt mind a régiós, mind a nyugat-európai indexekkel szemben. A forgalom nagy részét az OTP és az Egis hozta; a gyógyszerpapír állt az élen az emelkedésben is, mivel mostanra eltűnt az eladói nyomás a papírok kapcsán - mondta a szakértő. Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője is azt emelte ki, hogy felülteljesítő volt hétfőn a magyar piac; ez mind a részvénypiacon, mind pedig a kötvényhozamokban megmutatkozott. A szakértő szerint egyrészt a kedden érkező IMF-delegáció, másrészt amiatt optimisták a befektetők Magyarországgal kapcsolatban, mert elkezdtek "beárazni" egy jegybanki kamatcsökkentést. A Mol 210 forinttal, 1,30 százalékkal 16.390 forintra erősödött, 582,0 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 67 forinttal, 1,93 százalékkal 3.532 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 431 forintot ért, forgalma 168,9 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 255 forinttal, 0,70 százalékkal 36.855 forintra emelkedett, a részvények forgalma 216,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 393,2 millió forintos forgalom mellett 320 forinttal, 2,08 százalékkal 15.700 forintra nőtt.A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.023,91 ponton zárt hétfőn, ez 4,91 pontos, 0,48 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Enyhe emelkedéssel zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 198,56 pontos, 1,17 százalékos emelkedéssel, 17.220,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.