Azok az adósok, akiknek 2011. szeptember 30-án legalább 78 ezer forintos, 90 napon túli késedelmük volt, május közepéig jelezhették, hogy élni szeretnének a lehetőséggel. A pénzintézetek szerint azonban a jogosultaknak csupán elenyésző része csatlakozott a programhoz, pedig a jelentkezők tartozásának negyedét elengedik a bankok - ismerteti a lap.A lapnak nyilatkozó szakértők szerint az adósok távolmaradásának több oka is van. Az egyik az, hogy sokan még most is valami új, kedvezőbb lehetőségre várnak. Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete főtitkára szerint a legfőbb gondot az jelenti, hogy az adósok jelentős részének nincs jövedelme, így a forintra váltás után sem tudna törleszteni. Ráadásul a havi részletek a forintosítás után sem csökkennek, hiszen a magyar fizetőeszközben folyósított kölcsönök kamata magasabb, mint az átváltott devizahiteleké. Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke szerint a legfőbb probléma az, hogy ezekre az adósságokra már rengeteg késedelmi kamat rakódott, így a tartozások még azután is hatalmasak, hogy a bank lemond követelésének negyedéről. A szakember a lapnak megjegyezte: ahhoz, hogy a törlesztőrészleteken is látni lehessen a csökkenést, az adósság felét kellene elengedniük a pénzintézeteknek, amire egyébként szerinte nem egy példát találni. Ha az adós ingatlanja nehezen értékesíthető, a bankok akár nagyobb kompromisszumra is készek - állítja.Az azenpenzem.hu pénzügyi oldal információi szerint egyáltalán nem mindegy, hogy az adós melyik bank ügyfele, mivel a pénzintézetek által a kiváltáshoz felajánlott forinthitelek kamatai között óriási eltérések lehetnek. A portál szerint a legkedvezőbb hitelt a Budapest Bank kínálja - megegyezik a hathavi BUBOR-ral, ami kedden 7,28 százalék volt -, a többi bank jellemzően 12-14 százalékon kínálja hiteleit, de ennél magasabb is akad - ismerteti a lap.
MN: kudarcba fulladhat a devizahitelek forintosítása
A késve fizető devizaadósok számára kidolgozott forintosítás a szakértők szerint csak keveseknek jelenthet megoldást, hiába engedik el ugyanis a bankok a tartozás egy részét, ha a törlesztőrészletek nem csökkennek - írja a szerdai Magyar Nemzet.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.