Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese hétfőn, az Országgyűlés épületében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a hétfőn elfogadni tervezett új tehernek már a neve is hamis, mivel azt csak akkor lehetne illetékként kezelni, ha az állam az abból befolyó bevételekből közvetlenül fedezne valamilyen szolgáltatást."Sok kicsi sokra megy" - válaszolta a politikus arra a kérdésre, hogy a változtatások mennyivel nehezíthetik majd meg a háztartások életét. Józsa István kifejtette: ezentúl nem lehet majd úgy elmenni a közértbe, vagy adót, kamatot fizetni, hogy azt ne terhelje adó, ami a telefonadó akár csak szintén néhány száz forintjával kiegészülve már érezhető terhet jelenthet az alacsony keresetű családoknak.Kiemelte, a kormány a sárgacsekk-adóval "jégszekrényben tartja" a magyar gazdaságot és a belföldi fogyasztást, így az Orbán Viktor kormányfő által ismertetett munkahelyvédelmi akcióterv sem érheti el a célját.Az MSZP frakcióvezető-helyettese emellett kitért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek a tranzakciós illetékről szóló előterjesztéshez múlt pénteken benyújtott, zárószavazás előtti módosító javaslatára is, amely szerinte tévesen kelti azt a látszatot, hogy a sárgacsekk-adó nem vonatkozik a hitelügyletekre, a valóságban ugyanis csak a hitelfelvétel kap mentességet, a törlesztőrészletek fizetése nem.Horváth SzabolcsJózsa István tájékoztatója végén összegzésként azt mondta, szerintük új adók helyett inkább a gazdaság teljesítőképességét kellene javítani azért, hogy "ne az emberektől kelljen elszedni a pénzt". Közölte továbbá, hogy az MSZP szeptember 6-án tartja azt az évadnyitó frakcióülését, amelyre korábban meghívták Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli minisztert is azért, hogy tájékoztatást kérjenek, miként alakul a kormány tervezett hitelfelvétele, illetve, hogy a szocialisták bemutathassák addigra elkészülő alternatív jövő évi költségvetési javaslatukat.
MSZP: a tranzakciós adó a szegény embereket sújtja
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetését, mivel az nem a spekulánsok, hanem a szegény emberek pénzmozgásait sújtja.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.