A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tájékoztatása szerint a vizsgálat célja, hogy az őstermelők közül csak azok árusíthassanak a kijelölt, forgalmas helyeken magyar görögdinnyét, akik saját termésüket értékesítik.A magyar görögdinnye fogyasztásának népszerűsítésére tavaly kampányt hirdetett Fazekas Sándor. A miniszter megállapodott az önkormányzatokkal arról, hogy az őstermelők a városközpontokban, forgalmas helyeken dinnyeárusítási lehetőséget kapnak. A kijelölt területeken csak olyan gazdák árusíthattak, akik őstermelői igazolvánnyal rendelkeztek. Az idén ismét lesz ilyen lehetőség, ezért van szükség az előzetes ellenőrzésre. A magyar dinnye fogyasztásának ösztönzésére indított kampány meghozta a sikerét - emlékeztet a minisztérium közleménye -, tavaly 20 százalékkal több fogyott a belföldi termesztésű dinnyéből. Az előző évben 4.800 hektáron 178 ezer tonna dinnyét termeltek Magyarországon. Ennek a mennyiségnek mintegy 60 százalékát belföldön értékesítették, ez 15-20 százalékos emelkedés volt az előző évhez képest. A növekedést a szakemberek a promóciós kampány sikereként értékelték. A kampány az idén is folytatódik. Ebben a szezonban várhatóan mintegy 5.000 hektáron 180-185 ezer tonna görögdinnye terem Magyarországon - olvasható a közleményben.
Csak az őstermelők árulhatnak dinnyét az utak mentén
A regisztrált dinnyetermesztők teljes körű ellenőrzését rendelte el június 20-ával a vidékfejlesztési miniszter - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.