A szakértők is a kamatok szinten tartását várták, mivel szerintük a központi bank kivárásra rendezkedik be a következő hónapokban, hogy figyelemmel kísérje a gazdaság növekedését és az infláció alakulását. A bank az idén még nem változtatott a kamatszinteken, miután előzőleg fokozatosan csökkentette a hitelkamatokat és emelte a betéti kamatokat.A Reuters által megkérdezett elemzők szerint az idén már nem változnak a kamatszintek Oroszországban. Májusban 3,6 százalék volt az infláció éves összevetésben az egy évvel korábbi 9,6 százalék után. Az év első öt hónapjában 2,3 százalékos inflációt mértek, szemben a tavalyi első fél éves 4,8 százalékkal.A tavalyi infláció 6,1 százalék volt, 1991 óta a legalacsonyabb. A 2010-es infláció 8,8 százalék volt, megegyezett az egy évvel korábbival. Az orosz központi bank inflációs célja az idei évre 5-6 százalék.Az orosz hazai össztermék (GDP) 4,9 százalékkal nőtt az idei első negyedévben éves összehasonlításban - az ország statisztikai hivatalának szerdán közölt nem végleges adata szerint. Az orosz kormány honlapján egy nappal később ugyanakkor az szerepelt, hogy a gazdaság csupán 4 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévi 4,8 százalékot követően.A Reuters által megkérdezett elemzők 3,5 százalékos idei orosz GDP-növekedésre számítanak a tavalyi 4,3 százalék után.
Nem változott az orosz alapkamat
Az orosz jegybank nem változtatott a kamatokon pénteken, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A betéti kamat 4 százalék, a refinanszírozási kamatláb 8 százalék, a repokamat pedig 6,25 százalék maradt.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.