A washingtoni székhelyű pénzügyi szervezet helyi idő szerint szerda este bejelentette, hogy Dublin további 1,4 milliárd eurót kap. Írország az akkori bankválság leküzdése érdekében 2010-ben összesen 85 milliárd eurós pénzügyi támogatásban részesült az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól. A 85 milliárdból az IMF részesedése 23,5 milliárdot tett ki, ebből a szerdán szabaddá tett részlettel együtt a valutaalap eddig 18,2 milliárd eurót juttatott Írországnak. Az újabb hitelrészletet bejelentve az IMF elismerően foglalt állást az ír szanálási program megvalósulásáról. Úgy értékelte, hogy a nemzetközi hiteltámogatás fejében vállalt, három éves program megvalósítása a tartós európai válság ellenére töretlen. A szervezet annak a nézetnek adott hangot, hogy a vállalt kötelezettségekből fakadó kihívások ellenére az ír kormány, illetve a lakosság elkötelezett a reformok mellett. Írországban a közelmúltban rendeztek népszavazást az Európai Unió szigorú költségvetési fegyelmet, illetve takarékosságot előirányzó fiskális paktumáról. A paktum váratlanul nagy, több mint 60 százalékos támogatást kapott.Az elmúlt hét végén a dublini kormány bejelentette: Írország újra akarja tárgyalni a 2010 novemberében kapott nemzetközi pénzügyi mentőcsomag feltételeit. Elvárja ugyanis, hogy azonos bánásmódban részesüljön Spanyolországgal, amelynek megsegítéséről a napokban döntöttek az euróövezeti pénzügyminiszterek.
Újabb IMF-hitelrészletet kapott meg Írország
Újabb hitelrészletet tett szabaddá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Írország számára.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.