Bedő Zoltán háromszáznál több agrárvállalkozó, búzatermesztő előtt elmondta: a 2004-től mostanáig több mint 100 ezer tonnával csökkent az évente felhasznált fémzárolt búzavetőmag mennyisége. Elsősorban azért, mert a gazdák kötelező támogatásának már nem feltétele a fémzárolt vetőmag használata. Míg 2004 előtt évente 200 ezer tonnánál több vetőmagot fémzároltak, tavaly már csak 78 ezer tonnát, annak ellenére, hogy 24 ezer hektáron 130 ezer tonna vetőmagot állítottak elő a gazdaságok. Gond, hogy túl sok, 129 fajta vetőmag kerül fémzárolásra, köztük több mint negyven olyan külföldi fajtáé, amely egyetlen magyarországi fajtakísérletbe sem került be - mutatott rá. Ha egyenletes, stabil minőségű búzát akarnak termeszteni és átadni a feldolgozóiparnak, csakis hosszabb ideig kipróbált fajtákat érdemes termeszteni - hívta fel a gazdák figyelmét Bedő Zoltán. A szakember elmondta: a fémzárolt vetőmag mennyiség csaknem felét tíz fajta adja, abból nyolc hazai, illetve martonvásári nemesítésű búza szaporítóanyagaként kerül forgalomba. A martonvásári nemesítők újabb három, a múlt év végén állami elismerést nyert, kiváló fajtát adtak a termesztőknek, s több fajtajelöltjük "vizsgázik" jelenleg is a kísérleti parcellákon. A szakmai rendezvényen bejelentették, hogy kétéves előkészítő munka után várhatóan a hónap végén véglegesítik az új búzaszabványt, amely előreláthatóan 2013 januárjában lép hatályba. Bevezetése a gazdáknak semmilyen többletköltséget nem jelent - hangsúlyozta Tömösközi Sándor egyetemi docens.
Hasznos tippeket adott a búzatermesztéshez az MTA
A búzatermesztés minőségi fejlesztése érdekében növelni kell a felhasznált fémzárolt vetőmag mennyiségét - hívta fel a gazdák figyelmét az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának megbízott főigazgatója Martonvásáron, a szerdai országos kalászos szakmai napon és fajtabemutatón.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.