A piacok létesítését és az ottani árusítást szabályozó korábbi jogszabályi környezet túlzott terheket, teljesíthetetlen követelményeket rótt a termékeiket kis mennyiségben előállító termelőkre, ezért a szaktárca könnyebben betartható előírásokat alkotott. A területet szabályozó rendeletek nem biztosítottak kellő rugalmasságot az olyan piacok létesítésével és üzemeltetésével kapcsolatosan, amelyeken jellemzően kistermelők kínálják saját terményeiket.Az Országgyűlés októberben a kereskedelmi törvényben rögzítette a termelői piac fogalmát, ezzel lehetővé tette a helyi piacok egyedi szabályozását. Emellett szükségessé vált a helyi termelői piacokra vonatkozó szabályok korszerűsítése, és összehangolása az uniós joggal.Az új jogszabály megkönnyíti a kistermelők értékesítési lehetőségeit, a helyi termékek forgalmazását, és elősegíti a lakosság egészséges, biztonságos élelmiszerekkel való ellátását.
A kistermelőknek és a helyi piacoknak kedvez a VM
A helyi piacok számára könnyebben betartható élelmiszerbiztonsági követelményrendszert határoz meg június 11-től hatályos rendeletében a Vidékfejlesztési Minisztérium, az enyhítés célja, hogy a vidéki emberek megélhetési lehetőségeit javítsa, és a hazai, hagyományos termékek piaci érvényesülését elősegítse - közölte a tárca.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.