Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) csütörtökön közzétett jelentése szerint a szervezet által számított élelmiszerár-index májusban 204 pontra esett az áprilisi 213 pontról. Az indexet egy szemes terményeket, olajos magvakat, tejtermékeket, húsféléket és cukrot tartalmazó élelmiszerkosár árának változása alapján határozzák meg. A mutatót főleg az olajos magvak, a tejtermékek és a cukor árának csökkenése nyomta le.Abdolreza Abbasszian, a FAO vezető közgazdásza szerint a kínálat bőséges, és az erős dollár is hatott az árak alakulására. A májusi nem várt mértékű áresés után júniusban már csak legfeljebb szerény mértékben csökkenhet az index - tette hozzá.A FAO legújabb előrejelzése szerint szemes terményekből 2,419 milliárd tonnát takarítanak be az idén a világon. A szervezet korábban csak 2,371 milliárd tonnára becsülte a várható termést.A világ gabonatartalékai - amelyek alakulása fontos ármozgató tényező -, a 2012/13-as idény végére elérik az 548 millió tonnát, szemben a korábban jelzett 524 millió tonnával - írja a FAO jelentése.
Csökkentek a globális élelmiszerárak
A gabonafélék és az olajos magvak árának esése miatt májusban világátlagban tovább csökkentek az élelmiszerárak.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.