A hazai össztermék (GDP) a március végével záródott három hónapban 0,3 százalékkal csökkent, miután az előző három hónapban is 0,3 százalékkal zsugorodott. Ezzel technikai értelemben recesszióba került az ország gazdasága.Csütörtökön közölt végleges számok szerint az első negyedévi GDP 0,4 százalékkal csökkent éves viszonylatban, miután a tavalyi utolsó három hónapban még 0,3 százalékkal nőtt éves összehasonlításban.Az első negyedévben elsősorban a lanyhuló lakossági kereslet miatt folytatódott a spanyol gazdaság zsugorodása, amit részben a hazai megszorítások, illetve az európai adósságválság általános hatásai okoztak. Az első negyedévben 2010 óta legalacsonyabb szintre csökkent a lakossági fogyasztás és a fogyasztói bizalom.Meredek mínuszok a spanyol tőzsdénAP / Daniel Ochoa de OlzaA spanyol központi bank az idei év egészére 1,5 százalékos GDP-visszaesést vár. A BBVA pénzügyi elemző ugyancsak nemrég ismertetett előrejelzése szerint a spanyol gazdaság az idén 1,3 százalékkal zsugorodik, jövőre viszont már 0,6 százalékkal növekszik.
Recesszióban a spanyol gazdaság
A spanyol gazdaság recesszióba került az első negyedévben - az ország statisztikai hivatalának csütörtökön ismertetett végleges adatai szerint.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.