Az MTI-nek nyilatkozó tőzsdei szakértők egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a Mol az után indult esésnek, hogy a nemzetgazdasági miniszter bejelentette: tárgyalások folynak az energiaszektor és a közműcégek társasági adójának 30 százalékra emeléséről. Az olajrészvény árfolyama a hírre több mint 5 százalékkal esett és rövid időre 16 ezer forint alá süllyedt, majd zárásra 2 százalékosra korrigálta a veszteségét.Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy meglepte a piacot az energiaszektort sújtó újabb adó, amiről eddig nem volt szó. A bejelentés sokkoló volt, de a befektetők abban reménykednek, hogy az új adó esetleg kivált másikat, és bár erről nem jelentek meg részletek, a kereskedő véleménye szerint ennek tudható be, hogy később "visszavették" a Mol-részvényeket.Varga Zoltán, a Quaestor Zrt. elemzője kifejtette, hogy globális szinten sem volt jó napjuk a részvénybefektetőknek, a nap folyamán több rossz hír is érkezett, a tőzsdeindexek folyamatosan csökkentek. Délelőtt a spanyol kormány elismerte, hogy több pénzintézet is tőkebevonásra szorul, de nem fogják mindegyik bajba került bankot megmenteni. A másik rossz hír volt, hogy sajtóértesülések szerint az eurózóna döntéshozói mérlegelik, hogy elhalasztják a csütörtökön esedékes 5,2 milliárd eurós hitelrészlet átutalását Görögország részére, amíg nem lehet tisztán látni, hogy melyik párt tud kormánykoalíciót alakítani.A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a romló nemzetközi befektetői hangulatban jelentősen gyengült a forint árfolyama is. Délután már 290,50 forintot kellett egy euróért fizetni, míg a reggeli órákban 287 alatt is született üzletkötés.A Mol 345 forinttal, 2,05 százalékkal 16.500 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,27 százalékkal 3638 forintra esett, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 3,32 százalékkal 466 forintra gyengült, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 795 forinttal, 2,15 százalékkal 36 105 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 480,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 142,0 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 2,07 százalékkal 14 200 forintra csökkent.A BUMIX 1130,35 ponton zárt szerdán, ez 10,87 pontos, 0,95 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Csökkenéssel zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 299,66 pontos, 1,71 százalékos csökkenéssel, 17 223,53 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a viszonylag stabil OTP kivételével jelentősen veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.