A szakember ezt az alapkezelő cég szerdán, Budapesten megtartott befektetői klubjában mondta, hozzátéve, hogy a magas infláció és a piaci kockázatok nem teszik lehetővé a kamatcsökkentést.Horváth István elmondta: a jegybanki alapkamat gyakorlatilag beragadt, az EU/IMF megállapodás megkötése esetén a javuló kockázati profil megnyithatná az utat a kamatcsökkentés előtt. Úgy vélte, ősz előtt várhatóan nem lesz megállapodás Magyarország és IMF/EU között. Rámutatott: a Széll Kálmán Terv 2.0 szerinti államháztartási kiigazítás mértéke megfelel az Európai Unió kívánalmainak, így Magyarország már kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól, ezzel párhuzamosan elmaradhat a kohéziós források felfüggesztése. A K&H Alapkezelő befektetési igazgatója jelezte: az IMF-fel való megállapodás jelentős hozamcsökkenést hozhat az állampapír-piacon. Mint mondta, az államadósság 1 százalékponttal magasabb hozamon történő finanszírozása évente mintegy 200 milliárd forinttal növeli meg a központi költségvetés kamatkiadásait, ezért is fontos lenne a mielőbbi megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal.
A K&H szerint maradhat a 7 százalékos alapkamat
Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint tartósan a mostani 7 százalékos szinten maradhat a jegybanki alapkamat.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.