Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: elsősorban a görögországi parlamenti választások körüli bizonytalanságok váltották ki a rossz hangulatot. Összefoglalója szerint délelőtt még viszonylag kiegyensúlyozott volt a kereskedés, délután kettő körül még egy markánsabb emelkedés is történt, majd utána határozottan esett az index, a napi mélyponton zárt.Megjegyezte, a régió a fejlett piacokhoz képest jobban teljesített, de a régión belül a magyar piac viszonylag gyengébben szerepelt. Hozzátette, mivel igen alacsony volt a forgalom, ebből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni.Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője az MTI-vel azt közölte: a hétfő délutáni emelkedés után kedden ismét lejtőre kerültek a részvényárfolyamok az európai tőzsdéken, amelynek elsődleges okai szerinte is a Görögországból érkező nyugtalanító információk voltak.A szombati szuperhold világítja meg Athéné szobrát GörögországbanAPEmlékeztetett: Alexisz Ciprasz, a kormányalakításra másodikként jogosult szélsőbaloldali Sziriza párt vezetője kijelentette, hogy a korábbi kormányok mentőcsomaggal kapcsolatos vállalásait semmisnek tekinti. Az elemző hozzátette: az idő egyébként is sürgető, hiszen amennyiben a párt 3 napon belül nem tud koalíciós kormányt alakítani, új választásokat kell kiírni.A Mol 150 forinttal, 0,88 százalékkal 16.845 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 61 forinttal, 1,64 százalékkal 3.648 forintra esett, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,03 százalékkal 482 forintra gyengült, forgalma 705,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 550 forinttal, 1,47 százalékkal 36.900 forintra csökkent, a részvények forgalma 234,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 37,6 millió forintos forgalom mellett 75 forinttal, 0,51 százalékkal 14.500 forintra csökkent.A BUMIX 1.141,22 ponton zárt kedden, ez 9,61 pontos, 0,84 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A görög helyzet fektette meg a BÉT-et
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246,53 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 17.523,19 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.