Michl József (Fidesz-KDNP), a Komárom-Esztergom megyei város polgármestere az MTI-nek elmondta: az ebadó bevezetése előtt az elképzelést társadalmi vitára bocsátja az önkormányzat, az állatok összeírására hárommillió forintot szavazott meg a testület. Hozzátette, valószínűleg nem kell majd fizetni a csippel ellátott kutyák és az ivartalanított ebek után. Az intézkedés célja, hogy a kóbor kutyák számát csökkentsék Tatán.Az első olvasatban tárgyalt tervezet szerint már tavaly, az ebadó lehetőségének hírére nőtt a városban a gazdátlan kutyák száma. 2011 novemberétől 97 állatot fogtak be, március végéig a gyepmesteri szolgáltatás átlagos havi költsége félmillió forint volt.A becslések szerint a városban 2 000-2 500 kutyával lehet számolni, ezek csaknem egyharmada után nem kellene a hozzájárulást megfizetni. Az ebadóból az önkormányzat körülbelül 10 millió forintos bevételre számít, ennek teljes összegét köteles lenne az ebek ivartalanításának támogatására, az állatmenhelyek és az ebrendészeti telepek fenntartására, állatvédelmi szervezetek támogatására, valamint az ebtartással kapcsolatos intézkedésekre fordítani.Nem vetnének ki ebadót a meghatározott magyar kutyafajtákhoz tartozó törzskönyvezett állatokra, az állatmenhelyről örökbefogadott kutyákra, a vakvezető és terápiás ebekre. A veszélyes ebek után viszont 20 000 forint adót kellene fizetni. Az önkormányzat további mentességet is megállapíthat, például az ebtartó szociális helyzetének a figyelembevételével.
Évente hatezret kéne fizetni a kutyákért Tatán
Tatán ebenkénti évi hatezer forintos adó bevezetéséről tárgyalt szerdán a képviselő-testület. A tervezet szerint a tulajdonosokat szeptember 1-jéig értesítenék és az adó időarányos részét még az idén beszednék.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.