Az MSZOSZ, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés közösen ünnepli május elsejét - mondta Pataky Péter.A szakszervezeti vezető szólt arról is, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0. tervezett adóemelései a háztartások egy részének elviselhetetlen terhet jelentenek, miközben a program végrehajtásával nem lesz több biztos munkahely, egyre kevesebben jutnak a tisztes megélhetést biztosító jövedelemhez, a közszolgáltatások pedig drágulnak, vagy nem működnek majd.Az MSZOSZ elnöke úgy vélte: a dolgozóknak rá kell ébredniük, hogy új értéket nélkülük egyik vállalkozás sem tud felmutatni. A tapasztalat szerint azonban a munkavállalók lehajtott fejű, ideges emberek, elemi félelem él bennük, hogy elveszíthetik munkahelyeiket. "Márpedig egyik vállalkozás sem tud működőképes lenni, ha félelemben vannak a munkavállalók, így nem lesz kreativitás, nem lesz innováció" - tette hozzá.Túry GergelyRohonka Sándor, az MSZOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviseletének vezetője ehhez kapcsolódva azt mondta: a megyében márciusban több mint 70 ezren voltak munka nélkül, a pályakezdő munkanélküliek száma pedig csaknem elérte a 8 ezret. A munkanélküliségi ráta 24,3 százalékos volt, de Mezőcsát, Ózd, Edelény, Encs, Szikszó és Gönc térségében a 30-40 százalékot is túllépte.Az MSZOSZ szerint a kormány adó- és gazdaságpolitikája miatt a dolgozóknak legalább 80-85 százaléka rosszabbul jár, ugyanakkor az államháztartás gondját meghatározóan a következetlen gazdaságpolitikai lépések és az elhibázott adórendszer okozza. A kormány pedig kizárólag az államháztartási hiány csökkentését helyezte politikája középpontjába, és ennek érdekében újabb és újabb terhet rak az emberekre - fogalmazott Pataky Péter, aki szerint az új adók bevezetésével a kormány elengedi az inflációt.
MSZOSZ: a dolgozók 80 százaléka rosszul jár
Biztos munkahelyekért, a tisztes megélhetésért, a működő és elérhető közszolgáltatásért emelik fel szavukat május elsején a szakszervezetek, a budapesti központi ünnepségen négy tömörülés együtt tüntet, vonul fel és majálisozik - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke Miskolcon sajtótájékoztatón, szerdán.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.