A családi vállalkozásként mintegy 8 hektáron cseresznyetermeléssel is foglalkozó Marsi István elmondta: bár csak egyetlen éjszaka és hajnal hozott fagyot a virágzás idején, a mínusz 5-6 fokos hidegben az idei termés nagyobb része károsodott.Az első felmérések azt mutatják: átlagosan 50-70 százalékosra tehető a fagykár a Tisza-parti településen. A fiatal, 2 méter alatti fák, valamint a korai fajták virágai teljesen lefagytak.A régebbi ültetvények 8-10 métert is elérő fáinak csúcsán szerényebbek a veszteségek, hasonlóan a germersdorfi fajtához, amely átlagon felüli ellenálló képességének köszönhetően ugyancsak kevésbé sínylette meg a lehűlést – tette hozzá. Jelezte: az idei termés legjobb esetben sem éri el a közepes mennyiséget, azaz zömében csak saját felhasználásra jut. Magyarország más régióiban is hasonló a helyzet: a Dunántúlon - ahol az említett fagyos hajnalon mínusz 6-8 Celsius-fokot mértek - pedig még ennél is komolyabbak a károk – fogalmazott a szakember.Marsi István szerint a fagykárok jelentős része még ilyen hőmérsékletek mellett is megelőzhető volna. A füstölésnél hatékonyabb védelmet jelentő permetezés azonban olyan jelentős pénzügyi ráfordítást igényelne a gazdáktól, amelyet a többség ma csupán állami támogatással lenne képes finanszírozni. Nagykörűben évszázados hagyománya van a cseresznye termesztésének. Petrovay György földbirtokos, nemesítő az 1870-es években létesített itt faiskolát. A Tisza árteréhez tartozó terület rendkívül kedvező a germersdorfi óriás cseresznyének, ezért számos kisebb-nagyobb ültetvény létesült itt. A községben található Magyarország egyik legnagyobb, mintegy 200 hektáros cseresznyése, ahol jellemzően négy-ötféle terem a gyümölcsből. Nagykörűn található az ország egyetlen, hetvenhét féle cseresznyefát felvonultató cseresznyefajta-gyűjteménye is.
A cseresznye több mint fele lefagyott a Jászságban
A nagykörűi cseresznyésekben becslések szerint a virágok felét-kétharmadát károsította a tavaszi fagy – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei község felvásárlóinak egyike szerdán.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.