Banai Péter Benő a nemzetgazdasági tárca hétfői internetes sajtótájékoztatóján arról írt, hogy az NGM szerint a kiutalások magas szintje a 2011. évet érintő revízió, illetve az ellenőrzések befejezésével kiutalható összegek emelkedésével függ össze.Egy másik újságírói kérdésre, amely a megnövekedett kamatkiadásokat okait tudakolta, azt válaszolta a helyettes államtitkár, hogy az NGM számításai már tartalmazzák a kamatkiadások előzetesen tervezettnél nagyobb összegét. Emellett is tartható a 2,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél. A többletkiadásokat fedezi a tervezett kamatkockázati tartalék felhasználása - válaszolta Banai Péter Benő. A költségvetésben 98 milliárd forint szerepel kamatkockázati tartalékként erre az évre.Az NGM államháztartási adataiból kitűnik: az idei első 3 hónapban az áfa-bevételek mintegy 534 milliárd forintot értek el, ami az éves előirányzat 19,6 százaléka, míg a kamatkiadások 452 milliárd forintra rúgtak, elérték az éves tervezett összeg 42,4 százalékát.
NGM: kevesebb pénz folyt be áfából
Márciusban általános forgalmi adóból 63,6 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbinál 4,1 milliárd forinttal, 6 százalékkal alacsonyabb, a csökkenésben alapvetően a visszautalások nagymértékű összege játszott szerepet - közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.