A lap azt írta, a dokumentum fő üzenete a takarékosság. A szükséges lépések közt van az indokolatlan kiadások levágása, a feleslegessé vált ingatlanok és eszközök értékesítése és a bürokráciacsökkentés – csak ez utóbbitól többmilliárdos megtakarítást remél a tárca.A szervezeti felépítés – ahogy az anyag fogalmaz – "szálkásításától" a hadsereg erősödését várják. Ennek keretében az elkövetkező években a meglévő 2 ezer mellett további 6 ezer fővel növelni kívánják az Önkéntes Tartalékos Rendszerben szolgálók számát.Mindezt az a kormánydöntés is segíti, amelynek nyomán a tartalékossá váló volt korkedvezményes nyugdíjasok mentesülnek a január 1-jétől a szolgálati járandóságukat terhelő 16 százalékos adóterhelés alól - számolt be a Világgazdaság.A takarékosságnak köszönhetően a tárca finanszírozhatónak tart több projektet az évtized végéig.
Világgazdaság: spórolásból finanszírozná a HM a hadiipart
Tíz éve csökken a honvédelemre fordított pénz, de most komoly tervek vannak az egykor sikeres hazai hadiipar felélesztésére, a hazai kereslet azonban ehhez nem lesz elég, az egyébként nagy lehetőségeket rejtő exportpiacokra lépéshez pedig a szürkeállományon és a hagyományokon kívül szinte minden hiányzik - írta csütörtöki számában a Világgazdaság többek között egy, a Honvédelmi Minisztérium által készített háttéranyagra hivatkozva.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.