A szocialista politikus úgy fogalmazott: nem Fellegi Tamás tárca nélküli minisztertől, vagy más miniszterektől kellene megválni, "hanem a jobbkéztől, Matolcsytól, aki ennek az országnak és az ebben az országban élő, dolgozó embereknek (...) is túl sok kárt okozott már az elmúlt két esztendőben".Gúr Nándor szerint az elmúlt két év "impotens gazdaságpolitikája" a munkaadók részbeni kiszolgáltatottságához és a munkavállalók mélyszegénységbe juttatásához vezet. A politikus úgy véli, a foglalkoztatás és a munkanélküliség tekintetében az elmúlt két év nem reménykeltő, hanem sokkal inkább "tragédiák sokaságához vezet", hiszen ma 100 ezerrel kevesebb ember dolgozik, mint a pénzügyi válság időszakában, és 150-200 ezerrel több a regisztrált álláskereső is.Hangsúlyozta: emberek tömegei válnak kiszolgáltatottá, kerülnek ellehetetlenült helyzetbe és ilyen körülmények között "ésszerűtlen dolgokra is képesek", amit szerinte az mutat, hogy januári statisztikák szerint 30 százalékkal nőtt meg a bűncselekmények száma az egy évvel korábbiakhoz képest.Gúr Nándor a parlamentbenTúry GergelyA szocialista politikus a munkából kieső embereket sújtó intézkedések között említette a táppénz mértékének megfelezését és az álláskeresési támogatás összegének és időtartamának csökkentetését. A dolgozókat hátrányosan érintő változások közé sorolta az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, a munkatörvénykönyvének változásait, valamint az adójóváírás kivezetését, amellyel szerinte 3,5 millió embertől vettek el 5-15 ezer forint közötti összeget.Közölte: az MSZP szerint a munkahelyek számának növeléséhez meg kell változtatni az egykulcsos személyi jövedelemadót és csökkenteni kell az élőmunkára rakodó terheket.
MSZP: Matolcsytól meg kell válni
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek a kormányátalakítás során Matolcsy György gazdasági minisztertől kellene megválnia, mert a tárcavezető már túl sok kárt okozott az országnak az elmúlt két évben - mondta Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.