A FAO élelmiszerár-indexe - amit a gabonafélék, az olajos magvak, a tej- és hústermékek, valamint a cukor árának változása alapján számolnak ki minden hónapban - 215,9 pont volt márciusban, a februári felülvizsgált 215,4 pontot követően. Februárban ennél nagyobb mértékű volt a drágulás, akkor az index 2,6 ponttal volt magasabb, mint januárban.Ugyanakkor a globális élelmiszerárak most alacsonyabbak, mint a tavaly februári csúcs idején: akkor a mutató rekordot döntött, 238 pont volt, a gabonafélék drágulása miatt.Az áraknak a tavalyi második félévben tapasztalt folyamatos csökkenése ellenére 2011-ben a mutató átlagosan 228 pont volt, a legmagasabb azóta, hogy a FAO 1990-ben elkezdte az index jegyzését. Az előző csúcs 2008-ban volt, amikor a mutató átlagosan 200 pontot ért el, és éhséglázadások törtek ki számos fejlődő országban.
FAO: Tovább nőnek az élelmiszerárak
Márciusban árnyalatnyit tovább emelkedtek a globális élelmiszerárak az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön közzétett adatai szerint. A már harmadik hónapja tartó emelkedést az váltotta ki, hogy drágultak a növényi olajok és a gabonafélék.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.