Mivel az európai tőzsdéken is megfeleződött a korábbi forgalom, így nem meglepő a BÉT-en zajló álmos kereskedés, de ez "lassan már a kereskedést veszélyezteti" - mondta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek. Véleménye szerint az EU/IMF megállapodás lendíthet a BUX-on.Amíg Schmitt Pál lemondása semmilyen hatást nem tett a BÉT mai kereskedésére, addig az MNB kedden induló 50-100 milliárd forint összegben meghirdetett kétéves tendere talán megmozdíthatja az árfolyamokat - magyarázta Gabler Gergely.Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője többet várt a hétfői kereskedéstől, de az oldalazó nyitást lefordulás követte. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a BÉT is tudott emelkedni január eleje óta, amikor 17.100 pont körül állt a BUX, ehhez képest most tíz százalékkal magasabbra került. Kollégájával egyetértve azt fejtegette, hogy komolyabb pozitív fordulatot az EU/IMF megállapodás aláírása hozhat.A Mol 65 forinttal, 0,35 százalékkal 18.335 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 9 forinttal, 0,24 százalékkal 3.820 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,35 százalékkal 580 forintra erősödött, forgalma 352,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,53 százalékkal 37.670 forintra gyengült, a részvények forgalma 405,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 278,1 millió forintos forgalom mellett 250 forinttal, 1,71 százalékkal 14.400 forintra csökkentette értékét.A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.181,87 ponton zárt hétfőn, ez 14,95 pontos, 1,25 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Nem hatott a BUX-ra Schmitt lemondása
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 57,31 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 18.578,36 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.